ALBERTI DORINA


A végletekig racionális, stratégiai gondolkodásmódot ötvözöm egy empatikus, feminin habitussal. Festek és mellette versenyszerűen sakkoztam (lásd: slideshow).

Bár a két "stílusirány" elég távol áll egymástól, mégis emiatt a kettősség miatt érek el sikereket. Az ügyfeleimnek szüksége van az analitikus gondolkodásmódomra és a tudatosan felépített kampányokra, megjelenésre, ugyanakkor hatékony, félrértésektől mentes, folyamatos kommunikációra is.

Számomra fontos, hogy ismerjem az embert, akivel dolgozom, hiszen az ő szemléletét, stílusát, terveit kell továbbgondolnom és megvalósítanom. Különösen igaz ez a pár fős cégekre, ahol a tulajdonos személyiségével egybeforr a brand. Empátia nélkül a weboldal vagy a tartalommarketing disszonáns lesz, az illető nem tud vele azonosulni, ami hosszú távon negatívan hathat az üzletre.

  • Mellszobrot állítanék fel, annyira hálás vagyok! A vendégem is mondta, hogy közelebb is lett volna hozzá olyan szolgáltatás, amivel én is rendelkezem, de szimpatikusabb voltam a weboldal alapján a konkurenciánál! 😍
  • Dorinával egy magántanár brandépítésén dolgoztunk együtt. A feladat az volt, hogy ismertessük meg egy gyógypedagógus fejlesztő óráit egy nagyváros kisgyermekes szüleivel, olyan eszközökkel mint: Google, Facebook hirdetések kezelése, SEO, pozícionálás, látogatók generálása a blog oldalhoz. Dorina tanácsai és munkája segítségével 3 hónap alatt betelt a naptár. A közös munka során egy rendkívül tapasztalt, a közösségi média trendeket ismerő, profi szakembert ismertünk meg Dorina személyében. Bátran ajánlom azoknak, akik bullshitmentes, korrekt szakembert, szolgáltatást keresnek.
    Verba Andrea
    Árnyéktanár
  • Simon Lilla
    Dorina mindent azonnal átlát, megért és "érez".
    Simon Lilla
    Simon Home & Hotel, Tulajdonos, Ügyvezető
  • Pázmándy Szilvia
    Gyors, agilis, mindenre tudja a megoldást. Ifjú kora ellenére nagyon komoly tudással rendelkezik. Holisztikus módon rálát a teljes online világra, ezért mindig a legjobb megoldást javasolja az adott problémára.
    Pázmándy Szilvia
    Eventrend Hotels, Értékesítési és Marketing igazgató
  • Közel másfél éve dolgozunk együtt. Dorina mindig gyors és rugalmas, kreatív és naprakész megoldásokat nyújt. Csapatjátékos, ami nálunk nagy érték, hiszen marketing területen is számos szakember munkáját kell összehangolnunk.
    Bottyán István
    Csónakázótó Kft., Ügyvezető
  • Iványi Tamás
    Dorina előadásából is látszik, hogy nem csak ért a dolgokhoz, de folyamatosan frissíti is tudását, ami az online marketing világában elengedhetetlen. Az ügyfelek edukálása is kiemelt szempont. Tudását jól, érthetően, sok tapasztalat megosztásával tudja átadni.
    Iványi Tamás
    BME, oktató
  • Nell Béla
    Dorina precíz, gyors, pontos, hatékony.
    Nell Béla
    Magna Catering Kft., CZNL Szolgáltató Kft., Ügyvezető
  • Vojánszki Katalin
    "Dorina, köszönöm, hogy vagy!"
    Vojánszki Katalin
    Concession Holding, Marketing igazgató
  • Valenta Zsolt
    "Kati, Dorina az egyik legjobb döntésed volt." (Kati = Vojánszki Katalin, Concession Holding, Marketing igazgató)
    Valenta Zsolt
    Concession Holding, Ügyvezető és Tulajdonos

MÉDIA

IDŐVONAL

  • 1993Megszülettem

    3 100 grammal születtem. 20 éves koromig azt hittem, hogy ez kimondottan picinek számít, mert a testvéreim 4 kg feletti súllyal érkeztek...
  • 2014 - 2017Internet Strategy International / U2U Kft.

    Az első igazi munkahelyem. Itt tanultam meg a SEO és a WordPress alapjait, majd miután a cég átalakult ATL ügynökséggé, menedzseltem piackutatást és televíziós reklámfilm készítést is.
  • 2011 - 2015BGE

    Okleveles közgazdász lettem kereskedelem és marketing szakon.
  • 2013 - 2015Számalk

    Az egyetem és a munkahely kevésnek bizonyult, úgyhogy estin még beiratkoztam alkalmazott grafikára. Azt hiszem ez volt életem eddigi legnehezebb időszaka...
  • 2017 - 2018 MTT Digital Kft. - SEO tanácsadó

    Auditokat készítettem és tanácsot adtam a Libri-BookLine-nak, a Petissimonak, a Portfolionak és egyéb cégeknek, továbbá rendszeresen tartottam oktatásokat és workshopokat a Google Grundon.
  • 2016 - 2018BME, Marketing Msc.

    Az egyik legjobb döntésem volt, hogy ide beiratkoztam. A tananyag ugyan nagyrészt megegyezett a BA képzésen hallgatottakkal, viszont értékes barátságokra és üzleti kapcsolatokra tettem szert ez alatt a 2 év alatt.
  • 2018 - 2019MTT - Ecommerce vezető

    Egyszerre voltam key account, projektmenedzser, wordpress fejlesztő és SEO tanácsadó. Bizonyos feladatokat kiszerveztem, a nagyja viszont az én kompetenciámba tartozott. Nem meglepő, hogy viszonylag hamar arra a megállapításra jutottam, hogy készen állok saját vállalkozást indítani.
  • 2019 -Saját vállalkozás

    Kevés szakma tesz alkalmasabbá a saját vállalkozás indítására, mint az online marketing. Én készítettem és hirdetem a weboldalamat, találom ki és építem a saját marketingemet. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindent egyedül csinálnék. Stratégiai kapcsolatban állok informatikussal, PR-ossal és médiatervezővel is, hiszen így tudok komplex szolgáltatást nyújtani.

Adatkezelési tájékoztató | © 2019-2022 Alberti Dorina. All rights reserved. | Webdesign: NeoBrand

Tájékoztjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Adatkezelési tájékoztató